Az elveszett kincs nyomában:
Hogyan vezet a csapatmunka a sikerhez?
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy városka, Szabolcs – Szatmár Bereg vármegye egyik kis szelete, amelyet úgy hívnak, hogy Baktalórántháza. Ebben a városkában már réges-régen (1949) működik egy olyan épület, amit ezek előtt több jelzővel is illettek, de mára már az óvoda szerepet tölti be. A Zengő Erdő Óvoda nevet a település jellegéből, elhelyezkedéséből adódóan, városunk természeti kincséről, a gyönyörű baktai erdőről kapta 1999-ben.
A hatékony gyermeknevelés érdekében sok-sok tündér dolgozik együtt, egymásért, egy célért. Ebben az óvodában a tündérek sok varázslattal látják el a kis manókat fejlődésük érdekében. Teszik ezt szeretettel, hittel, elkötelezettséggel és több egyéni vállalással. Folyamatosan keresik, kutatják a lehetőségeket, hogy munkájuk még színesebb, egyedülállóbb legyen.
Így akadtak rá a Boldog Óvoda Program által nyújtott ismeretekre, lehetőségre. Varázsszemüvegeket felvéve elolvasták, és rájöttek, hogy a pozitív pszichológia varázseszközeit, módszereit felhasználva még inkább hozzá járulhatnak az óvodába járó kis manók lelki egészségéhez, és szilárdabb, pozitívabb életszemléletet, felfogást tudnak varázsolni a mindennapokba. Ezután, a program által nyújtott lehetőségeket kihasználták, tovább tájékozódtak, ismereteket gyűjtöttek, varázsmondókákat tanultak a tündérek, hogy minél boldogabb kismanók kerüljenek ki a kezeik közül. A tündérkirálynő ezen felbuzdulva két kistündérét megkérte, hogy repüljenek el Boldogságországba, nézzenek szét, és fedezzék fel a többi tündér számára. Hosszas távollét után hazatértek, gazdag tudásanyaggal, amit csillámpor keretében szét is szórtak közöttünk.
A program által nyújtott 10 hónap adott tematikáját folyamatosan újra gondoljuk, kihasználjuk a tündéri kreativitást a boldogságórák levezetésében. Ezen programon belül történt egy csodálatos, varázslatos esemény, melyet megosztani szeretnék most veletek.
A február hónap boldogság órájának fő témája a „megküzdés”. Nahát, ezen minden tündér elgondolkodott, elbizonytalanodott. Hogyan, és mi módon lehet is ezt, a „megküzdést” értelmezni, manó nyelvre lefordítani, megértetni?! Elővették a varázskönyveket, összedugták tündérrózsa fejecskéiket, kiléptek a felelős tündér szerepből, elutaztak Meseországba, varázsbotjukkal a szivárvány minden színével lehetőségeket rajzoltak.
Egy napon egy gonosz kobold is hátráltatta őket munkájukban, de szerencsére a Tündérkirálynő apró varázslatának köszönhetően barátságos, segítőkész tündér lett belőle. Egy szép napon a legfiatalabb kis tündér és testvére, akik mindig csendesek, engedelmesek voltak eddig, előálltak egy ötlettel. Az idősebb, tapasztaltabb, nagyszájúbb tündérek kételkedve fogadták az eléjük kiterített, a szivárvány minden színében pompázó elképzelést, de úgy gondolták, itt az ideje, hogy teret adjanak a kis tündéreknek is, a szárnyaik kibontakoztatására.
El is indult a varázslat, „Kalóz kalandra fel!” címmel. A két testvér megkérte a Tündérkirálynőt, hogy keresztelje át őket, így a varázslat ideje alatt őket úgy hívták, hogy Megküzd Ella kapitány és Kitart Bella kapitány. Előttük állt tehát a feladat, hogy összhangot teremtsenek a boldogságórák céljai, érzelmi nevelés pillérei (élmény, tapasztalat, megküzdés, azonosulás), a tündérek szabályai (ONAP), illetve a manók heti tematikus egységei között.
Összeállítottak egy kincses térképet, ami alapján felfedező útra invitáltak minden kis kalózmanót. A feladatok összeállításában figyeltek arra, hogy a kisebb és a nagyobb kalózmanók is sikerélményhez jussanak. A csillogó szemekben visszatükröződött a kíváncsiság, öröm és a cél elérésének vágya. A kincses-térképet követve teljesíthették a próbák sorát és megküzdhettek a jutalomhoz vezető akadályokkal. A fantázia és képzelet szárnyalása beindult minden kalózmanónál, de boldogan kapcsolódtak be a tündérek is ebbe a varázslatba. Már el is felejtették vitáikat, kételkedéseiket, a cél elérése volt a legfontosabb számukra. Nagy volt a kitartás, az erőfeszítés, a közös csoportos munka, illetve kudarc esetén az újrapróbálkozás lehetőségének biztosítása. Minden tündér odafigyelt saját kis kalózmanóira, és ártatlan varázs csínyekkel segítették őket, csaltak bohókás mosolyt arcukra.
Megküzd Ella és testvére Kitart Bella az útvonal és feladat összeállításban figyeltek arra, hogy minden feladat más és más képességterületet érintsen a kis kalózok személyiségében. (mozgásos feladatok, kulcskeresés, aranyásás, félelem barlangja, kalózkód-fejtés). Játékos cselekedtetés módszerén keresztül, észrevétlenül valósulhatott meg a célok eléréséhez tett erőfeszítések sora, az élményszerű tapasztalatszerzés.
A különböző próbatételek helyszíne az óvoda épületének különböző helyiségeiben volt kialakítva, olyan módon, hogy azzal a manófigyelmet, motiváltságot, kíváncsiságot folyamatosan fenntartották.
A kalózkaland zárómomentumaként a kis kalózmanók részt vehettek a Zengő Erdő Sziget kincseinek „feltárásában”, melyet az óvoda tornatermében alakítottak ki (kalózhajó, kincses sziget). A sikeres próbatételt egy hatalmas kalózbállal ünnepeltük meg, mely kapcsolódott a tündérek hagyománnyá vált ünnepségéhez, a farsanghoz. Az elkészült hajódíszlet lehetőséget teremtett arra is, hogy a manók elképzelésüket, fantáziájukat gyakorlatban is átélhessék.
A történetem sikermérőjeként tartom számon a manók öröm,- izgalom,- boldogság, sikerélmény megnyilvánulási formáit, illetve, hogy Megküzd Ella és Kitart Bella ilyen csodálatos gyakorlati élménypedagógiai boldogságóra varázslatot állított össze számunkra. Jelen körülmények, illetve a mai napig említett emlékek is azt igazolják, hogy azon a napon minden tündér, minden manó legyőzte félelmét, negatív érzését, és megtapasztaltuk az összekapaszkodás pozitív megküzdő erejét.
