Kukásautó
Tavaly nyáron történt
Óvodaudvar, 2022. június 30. ¾ 9
Röpködnek a pluszok, már délelőtt is tikkasztó hőség van. Nagyokat sóhajtoztam: „Ma se ússzuk meg 30 Celsius alatt.”
Lehet akármennyire extrém időjárás, a forró, emberi érzelmeket nem lehet véka alá rejteni. A lakásunk ablakai egy kellemes, sok fával, bokorral ékesített óvodaudvarra néznek. Most még tárva, nyitva vannak az ablakok, élvezzük, hogy néha egy kósza szellő bekever az otthonunkba friss, üde fuvallatot. Az óvoda udvarán néhány gyerek játszik, fogócskáznak, homokoznak, hintáznak és kiabálnak. Jó hangosan cserélnek eszmét. A fél lakótelep mosolyogva, elnézően hall meg minden szót, mondatot, az óvodaudvarból. Óvodások ritkán suttognak, ha csak, valami, eget rengető titok, ezt nem indokolja. Általában jellemző a csöpp emberkékre, hogy minél kisebb, annál hangosabban kiabál. Hiszen, az ő mondanivalója is van legalább olyan fontos és érdekes, mint bármely felnőtté. Példának okáért, tudja meg mindenki, aki hallja, adja át, hogy a nagymama finom meggyes pitét sütött tegnap délután. Mindenféle téma terítékre kerül, előzetes válogatás nélkül. Ám, amit ma hallottam az ovi udvarából, valósággal lefagyasztott. Megértem egyet, s mást, meg annak az ellenkezőjét is! Ebben az extrém hőségben félve is használok ilyen kifejezést, de tényleg meghökkentem. A következő mondatot trillázta egy édes, szőke hajfürtös kislány: „Szia, Szerelmem”! Ezzel a mondattal nyargalta keresztül – kasul az udvart, hatalmas, szűnni nem akaró energiával. Az angyalka, biztosra akart menni a vallomásával, tehát néhány decibellel hangosabban is köszöntötte, szíve választottját. Semmi reagálás, a határozottan megszólított kisfiútól, ami jogosan bosszantotta fel az érzelmekben gazdag kislánykát. „Hogy a macska rúgjon meg, Tomi!” – gondolta mérgesen „ő szőkesége”! Dehogy mondta volna ki hangosan, a szerelme keresztnevét, hiszen az hétpecsétes titok! Legalább tízszer ismételte el a köszönést, egyre ingerültebb tónusban. Megtapasztalta ez a kis naiv, szerelmes, jobb sorsra érdemes teremtés, hogy az Élet neki sem habos torta. Lehet, hogy a szóban forgó kisfiú még nem akarta világgá kürtölni bimbózó kapcsolatuk reményt keltő alakulását, ezért mély hallgatásba burkolózott. Majd eljön az ideje, hogy a kislányhoz fűződő, heves és igaz érzelmeit a környezete tudomására hozza, de ez, úgy tűnik, hogy még nem a mai nap programja. A hallgatag „lovag” most még nem akarja felvállalni, hogy kapcsolatuk, a nyilvánosság előtt is, magasabb szintre emelkedett! Még egy utolsó, kedves próbálkozása volt a szerelmes kislánynak, hátha a megszólított kedves, viszont köszönti őt. Ám, akkor a Sors, a szemérmes „fiatalember” segítségére sietett, szinte az utolsó másodpercben. Mégpedig elég hangos, zajos formában. Olyan jelenet vette kezdetét, amely minden óvodást totálisan lenyűgöz, korra és nemre tekintet nélkül. Berobogott a KUKÁSAUTÓ, teljes és lelkes kiszolgáló személyzetével együtt, az utcába. Ez a jelenet felülírt minden korábbi kommunikációt vagy mély hallgatásba burkolózást. Csapot, papot ott hagyva, a pöttyös labdák az égig repültek, tán vissza se pattantak onnan. A homokozóban az apró, de szorgalmas kezecskék rögtön berekesztették a finom sütemények elkészítését. A jövő ügyes kezű cukrászait is lenyűgözte egy, hetente háromszor előforduló, népszerű és hatalmas kedvenc. A hintákat pánikszerűen sikongatva, elhagyták a lurkók, repültek az óvoda kerítéséig. Valami csoda volt, ami akkor és ott elindult. Ablakunkból pontosan kivehető és látható volt, mi is izgatta fel a kis kíváncsiskodókat! Az ovi udvarában hatalmas felbolydulás, izgatott tülekedés vette kezdetét. Irány a kerítés! Annak is lehetőleg az a szakasza, ahonnan a gyerekek az imádott és csodált szemétbegyűjtő óriást, teljes életnagyságban láthatják, csodálhatják. Torkuk szakadtából üdvözölték a KUKÁSAUTÓ szakavatott személyzetét. „Sziaaasztoook, bácsik!!!” „HAHÓÓÓÓÓ! Én is kukás leszek, ha felnövök!” – ordította lelkesen, pár ovis!!! „Nekem is lesz majd ilyen szép, narancssárga ruhám!” Jót mosolyogtak a bajszuk alatt, a szakik, miközben büszkén kihúzták magukat. Nagy kő esett le a szívükről, hogy a jövőben is biztosított lesz az utánpótlás. Szeretettel és persze büszkén is, végig simították narancsszínű overáljukat, azaz a munkaruhájukat. Szakszerűen tették továbbra is a dolgukat. Csak úgy égett a kezeik között a munka. A népszerűségnek jogosan örvendő kukások, megfontoltan, rutinosan, villámgyorsan ürítették a zsúfolásig megtelt nagy edényeket. Dolgoztak szünet nélkül, az ovis nézőközönség lecövekelve, a kerítésbe kapaszkodva csodálta az erős bácsik munkáját. A látvány megbabonázta a teljesen felajzott „publikumot”. Időközben az óvó néni is megérkezett, ő is kellő tisztelettel, szeretettel figyelte az izgalmas eseményeket. Néhány szavas kiegészítést is fűzött, a látottakhoz. Felhívta az ovisok figyelmét az óvodapedagógus, hogy minden ember munkája fontos, legyen az illető akár orvos vagy kukás. Beszélt a tiszteletről, a munka és a munkások megbecsüléséről. „Képzeljétek el, gyerekek, mi lenne, ha a kukások, csak egy hétig nem szállítanák el az összegyűlt szemetet.” A lurkók megfogalmazták a koruknak megfelelően okosan, hogy rendetlenek lennének az utcák és büdös lenne a sok, kidobott szeméttől, ételmaradéktól. Meg kell becsülni a kukások nehéz, fizikai munkáját is. Tisztelni kell a bácsik testi erejét, szorgalmát, munkaszeretetét. Biztos vagyok benne, hogy délután vagy kora este otthon, a családnak, töviről – hegyire beszámolt minden ovis, a reggeli izgalmas „kukás kalandról”. A szakik, néhány perc alatt végeztek a kukák ürítésével, az üres szemeteseket visszatolták a helyükre és rápattanva a járgány hátsó részén kiképzett helyükre, tovább álltak. Haladéktalanul felugrottak elegánsan, gyakorlottan és illa berek, nádak erek, lassan kámforrá váltak a kukásautóval együtt. Óriási tapsvihar robbant ki, ezzel köszönték meg a gyerekek a felnőttek munkáját. Igyekezniük kellett a kukás bácsiknak, várt rájuk még jó néhány, szeméttel, kiselejtezett dolgokkal, zsúfolásig teletömött kuka. Percekkel később, még mindig, az előző jelenet adta a témát a szószátyár ovisoknak. Néhány izgalmas, érdekes perc is eltelt a délelőttből, a kukások munkájának csodálatával vágtatott az idő.
Ugyan, ki törődött már azzal a szomorú ténnyel, hogy ma délelőtt, egy édes, szőke fürtös, szerelmetes kislánykát nem üdvözölte viszont, harsányan, megszólított „plátói szerelme”! Van Élet a kukásautón innen és túl is. Majd holnap visszaköszön az a kisfiú, akinek szól a szerelmes köszönés. Remélni és hinni kell benne! További, szép napot ovisnak, felnőttnek, nagymamának, nagypapának, kukás bácsiknak, egyaránt!
(A fotó az internetről származik.)
